2017. december 5., kedd, 10:23

A kalocsai fűszerpaprika-kutatás kezdeteire emlékező centenáriumi rendezvény-sorozat utolsó akkordjaként került sor december elsején a NAIK Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztály kalocsai állomásán a Farkas Tibor szobrászművész által készített emlékkő leleplezésére és az utókor számára mementónak szánt hársfa elültetésére.

2017. november 23., csütörtök, 10:34

A szegedi tájkörzetben a magyar fűszerpaprika termesztés újjáélesztéséhez, valamint a Szatymaz község területén egykor virágzó szőlő- és borkultúra - ami egykor a maga hétszáz hektárjával meghatározó volt a térségben – reneszánszához szeretne a községi gazdakör a maga eszközeivel hozzájárulni, ezért már közel egy évtizede ilyenkor ősszel rendezik meg a fűszerpaprika-őrlemények és borok versenyét. Ez utóbbiak nem csak az alföldi borvidékről, vagy országon belülről érkeznek, hanem a Küküllő-mentéről és a Vajdaságból, ahogy fűszerpaprika-mintákat is kapnak a szervezők Maros és Arad megyékből, valamint a vajdasági gazdák is megmérettetik magukat.

2017. november 3., péntek, 08:27

Centenáriumi konferenciát szervezett a NAIK Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztálya Kalocsán, a városháza dísztermében.

2017. október 13., péntek, 09:30

Ötnapos szakmai látogatást tett Tunéziában Somogyi Norbert, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) stratégiai főigazgató-helyettese és Táborosiné Abraham Zsuzsanna, a NAIK Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztályának kutatója.

2017. szeptember 20., szerda, 09:54

Rangos szakmai esemény színhelye volt a kalocsai városháza díszterme 2017. szeptember 15-én, hiszen száz éve alapították a kalocsai Fűszerpaprika és Vegykísérleti Állomást, így a szakma a magyar fűszerpaprika-kutatás centenáriumát ünnepelhette, a NAIK pedig egy könyvet is megjelentetett az esemény tiszteletére.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.